2022 februárjában Oroszország teljeskörű katonai inváziót hajtott végre Ukrajna ellen. Azóta az államalkotó finnugor népek és az Oroszországban élő finnugor rokon népek közötti kapcsolatok akadályokba ütköztek, bizonyos esetekben pedig teljesen meg is szakadtak. A Finnugor Világkongresszus – amely formális politikai kereteket biztosított a nemzetközi finnugor együttműködés számára 1992-2021 között – a végéhez ért.
A nemzetközi finnugor együttműködés egésze válságba került: egyértelmű, hogy a régi módszerek már nem működnek, az újak viszont még nem alakultak ki. Azok a szervezetek, amelyek a Finnugor Világkongresszusok megszervezésért és a kapcsolatok ápolásért feleltek, nem töltöttek be vezető szerepet annak érdekében, hogy állami szinten fennmaradhasson a finnugor együttműködés.
Ugyanakkor a láthatáron már feltűntek olyan jelek, amelyek bizakodásra adnak okot. A Finnugor Kulturális Főváros Program, amelyet mi képviselünk, hozzájárult a finnugor együttműködés földrajzi kiterjedésének bővítéséhez. A kezdeményezés történetében először az Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban található Hancock városa (Michigan állam) viselheti a megtisztelő Finnugor Kulturális Főváros címet. Ez a város a finn-amerikai közösség központja. Jól látható, hogy a kulturális kapcsolatok határokon átívelő hidakat képeznek a finnugor közösségek között. Az olyan alulról szerveződő finnugor együttműködések és mozgalmak, mint például a Nemzetközi Finnugor Diákkonferencia (IFUSCO), vagy a Finnugor Filmfesztivál (FUFF) tartják életben a finnugor együttműködést.
Magyarország – és vele a magyarok, mint a legnagyobb finnugor nyelvet beszélő államalkotó nemzet – újbóli bekapcsolódására is vannak pozitív jelek: 2027-ben a magyarországi Geresdlak viselheti a Finnugor Kulturális Főváros címet.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy Észtországban, Finnországban és Magyarországon nincs elegendő elkötelezettség a nemzetközi finnugor együttműködés iránt. Holott jelenleg semmi sem akadályozza a három államot abban, hogy összefogjanak és helyreállítsák a finnugor együttműködést politikai szinten egymás között. Magyarországon ráadásul 10 év alatt legalább négymilliárd forintnyi közpénzt égettek el tudománytalan, a magyarság eredetével kapcsolatos eszmék népszerűsítésére.
Ezúton nyilvános felhívást intézünk Magyarország, Finnország és Észtország demokratikus úton megválasztott vezetőihez, hogy tegyék meg az első lépéseket a finnugor együttműködés újjáélesztése érdekében! Ehhez nem kell túl sok képzelőerő vagy kreativitás. A történelem már szolgáltatott ékes példát: a második világháború előtt a finnugor együttműködés az újonnan függetlenné vált nemzetállamok – Észtország, Finnország és Magyarország – identitásának és politikájának részét képezte.
A Finnugor Kulturális Kongresszusok biztosították ennek a politikai együttműködésnek az intézményi keretét. 1921 és 1936 között öt finnugor kulturális kongresszust tartottak, amelyek összehozták országaink politikai, tudományos és kulturális vezetőit, valamint számos terület – így például az orvostudomány, vagy mérnöki tudományok – szakértőit. Mekkora volt ezekre a kongresszusokra az érdeklődés? A budapesti III. Finnugor Kulturális Kongresszuson 650 finn és 430 észt küldött vett részt. Érdemes megjegyezni, hogy bár a Szovjetunió politikai szinten nem vett részt ebben az együttműködésben, ez nem jelentett akadályt a finnugor mozgalom virágzása előtt, sőt egyes szovjet elnyomás alatt élő finnugor népek, például az ingriai és karéliai finnek is részt vettek az eseményen. Ez az együttműködés bizonyára tovább folytatódott volna, ha a második világháború és az azt követő hidegháború nem szakította volna meg.
A Finnugor Kulturális Főváros Programiroda nevében felhívjuk – Magyarország, Finnország és Észtország – hatóságait, hogy alaposan vizsgálják meg a II. világháború előtti finnugor együttműködés történetét, hogy azok megfelelő alapot nyújtsanak a 21. századi együttműködés újraindításához és a gyümölcsöző kapcsolatok beindításához! A finnugor államalkotó nemzetek triumvirátusának ugyanakkor nyitottnak kell lennie minden olyan demokratikus állam számára, amelynek területén finnugor nyelvű népesség él kisebbségben, így például Norvégiában, Svédországban, Lettországban, Romániában, Moldáviában, Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában, Ausztriában, Horvátországban, Ukrajnában és Kanadában. Szeretnék, ha egy ilyen együttműködés nyitott lenne az Orosz Föderáció területén született, de már az Európai Unióba, vagy más európai országba emigrált finnugor nyelveket beszélőkre is.
Fontos hangsúlyozni, hogy a finnugor nyelvet beszélő, kisebbségben élő közösségek védelme is kiemelt jelentőségű: az újjáéledő politikai együttműködés egyik kiemelt célja lehetne az Oroszországi Föderációban élő finnugor népek önrendelkezési jogának kivívása, hogy gazdasági és kulturális értelemben szabadon, függetlenül alakíthassák jövőjüket.
Felszólítjuk a demokratikusan megválasztott vezetőket, hogy a közeljövőben újítsuk meg a Finnugor Kulturális Kongresszusok hagyományát! Erre kiváló alkalmat jelent a 2028-as esztendő, amikor Magyarországon, Finnországban, vagy Finnországban lehetőség nyílik a VI. Finnugor Kulturális Kongresszus megszervezésére az államalkotó finnugor népek képviselőinek részvételével. 2028-ban lesz 100 éve, hogy megtartották a III. finnugor kulturális kongresszust.
Észt, finn és magyar tagokból álló programirodaként több mint egy évtizedes kulturális együttműködés áll a hátunk mögött. Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat a sikeres együttműködésről. Felszólítjuk hazáinkat, hogy kövessék ezt a példát, és emeljék a nemzetközi finnugor együttműködést arra a szintre, amelyen egykor volt, hogy ismét méltó szerepet töltsön be népeink jólétének és finnugor nyelvet beszélő kisebbségek jogainak biztosításában.
Boldog Rokon Népek Napját kívánunk minden finnugor barátunknak és testvérünknek!
Peter Aranyi (Magyarország)
Oliver Loode (Észtország)
Liisa Sabolotni (Észtország)
Aleksi J. B. Palokangas (Finnország)